A német kormány azt ajánlja a lakosságnak, hogy ne az Internet Explorert használják böngészésre, válasszanak más programot a szoftver magas biztonsági kockázata miatt.

A BBC jelentése szerint a figyelmeztetést az információs biztonsággal foglalkozó szövetségi hivatal ((FOIS) adata ki, mindössze néhány nappal azután, hogy több nagyvállalat, köztük a Microsoft rivális Google rendszerébe az Internet Exploreren keresztül jutottak be. A Microsoft visszautasítja a figyelmeztetést, kijelentve, hogy az átlagos felhasználó számára igen kevéssé volt veszélyes a hiba, a biztonsági beállítások szigorításával pedig biztonságosabbá tehető a szoftver. Ebben nem értenek egyet a német hivatallal, mely szerint ez önmagában még kevés lenne a megfelelő biztonsági szint eléréséhez. Ettől a ponttól fogva a két fél pingpongozik az állításokkal, lényegében mindketten cáfolják egymás állításait. A helyzetben valóban az a meglepő, hogy miért éppen a jellemzően vállalati környezetre veszélyes hiba után szólaltak meg a németek, hiszen volt már sokkal súlyosabb kiskapu is a programban, illetve már az is kissé meglepő, hogy egyáltalán megszólaltak, hiszen a Microsoft nem is olyan régen engedett a Windows 7 telepítésekor az EU kérésének, miszerint több böngésző közül választhatunk. Akkor úgy tűnt, végre béke lesz, ám most az EU egyik legnagyobb gazdasági hatalma megint kormányzati szinten intézett támadást a vállalat ellen. Ennek természetesen már régi hagyományai vannak Németországban, ahol inkább az ingyenes Linux alapú szoftverek államigazgatási használatát pártolják az operációs rendszerek esetében. Felmerül ugyanakkor, hogy valójában hogyan lehet megállapítani egy böngésző veszélyességi szintjét, hiszen a legnagyobb rivális Firefoxról is kihozták már, hogy a legveszélyesebb, kérdés csupán az, hogy milyen adatokat, milyen súllyal veszünk figyelembe. Forrás: hirek.prim.hu