Az országgyűlési választások mindenkit érintenek, ezért a médiumok ilyenkor óriási figyelmet kapnak, s állampolgárok milliói ragasztják tekintetüket a tévére vagy a számítógép monitorára. Idén a kampánycsend meghosszabbítása különleges helyzetet teremtett.

A webes kommunikáció, a blogok, közösségi szájtok és az online média egyesített erejével idén tagadhatatlanul legyőzte a klasszikus elektronikus médiumokat. Mennyi ideje várják már sokan, hogy főműsoridőben a Magyar Televízió, a TV2 vagy egyéb országos csatornák arra kényszerüljenek, hogy percenként kimondják adásban azt a szót, hogy \"Twitter\" vagy \"blog\". Most vasárnap megtörtént, s az információéhség több millió felhasználót szabadított rá a hazai online világra. Címlapon a nép A politikával is foglalkozó hírportálok, mint az Index és az Origo a választások miatt a szokásos vasárnap esti látogatottságuknak kétszeresét-háromszorosát könyvelhették el, miközben a tematikus szájtok látogatottsága azonos maradt vagy akár csökkent is. A vezető híroldalak helyszíni tudósításai, illetve olvasmányosabb cikkei és statisztikai ábrái kitöltötték a címlapokat, de emellett idén még a konzervatívabb Origo is címlapra tette a közösségi kommunikációs termést. A Yamm.hu-tól származó információk szerint 1454 magyar Twitterező közel 9 ezer üzenetet hozott létre vasárnap este a választással kapcsolatosan (#voks10, #valasztas2010) amivel a tévés közvetítés hiányosságai miatti információéhségüket csillapították, másrészt civil emberként gondolataik kikerülhettek a vezető szájtok címlapjára is. Ugyan az Index és az Origo esetében is szűrt üzenetfolyamról van szó, de nagyon sok olyan komoly vagy éppen vicces gondolatfoszlány vált a közösségi intelligencia részévé, ami pár évvel ezelőtt még a négy fal között maradt volna. Telített volt minden közösségi médium A Facebook hírfolyama is telítetté vált, a felhasználók megállás nélkül osztották meg a képeket, videókat, gondolatokat vagy éppen az akkor még korlátozottan rendelkezésre álló eredményeket, az ismerősök pedig kommentálták és továbbosztották ezeket. A Facebook esetében sajnos nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok, de vasárnap este bárki láthatta, hogy pörög az üzenőfal. A közösségi kommunikációnak sikerült az internetező magyarok körében kiváltania az elektronikus tömegmédiát, hiszen az információk szelekciója is létrejött, az érdekes és fontos hírek terjedtek, ráadásul nagyon gyorsan, általában percek alatt terítve a közönséget. A fogyasztható tartalom szállítói természetesen leginkább a blogok voltak, s nem meglepő módon az eredményekre várakozás időszakában rekordlátogatottság özönlött például a Blog.hu oldalaira is. Ehhez egyrészt az kellett, hogy a hétköznapokból is jól ismert politikai blogok szinte mindegyike hiperaktív volt ezen az estén, s csak a \"nevesebb\" bloggerek több tucatnyi bejegyzést írtak. Az Index főoldalán is a szokásosnál nagyobb teret kaptak a politikával foglalkozó blogok. Ehhez még hozzájött az OVB döntésképtelensége miatt kialakult kampánycsend-botrány, illetve hogy értelmezhető eredmények először a mandiner.blog.hu-n jelentek meg, amelyek aztán Twitteren, Facebookon és más csatornákon is elterjedtek, de még a tévék műsoraiba is bekerültek. Rekordok a Blog.hu-n Az eredmények magukért beszélnek, vasárnap 401 ezer egyedi látogatót mért a Medián Webaudit a Blog.hu-n. A legolvasottabb blog az m1-en szakértő Török Gáboré volt, aki egymaga 52 ezer egyedi látogatót tudott becsalogatni, s az aktuális posztjában aznap 2500 hozzászólás keletkezett - írja Barczi Imre (blumi, Blog.hu). Érdekes, de hétfőn a blog.hu népszerűsége tovább nőtt, nyilván a munkahelyen is sokan folytatták a választással kapcsolatos hírek és vélemények olvasását. Hétfőn 458 ezer egyedi látogatót ért el a Blog.hu. A híroldalak is rekordokat döntöttek, a márciusi vasárnapokhoz képest 50-90 százalékkal nőtt meg a látogatók száma. A Medián Webaudit adatai alapján április 11-én az Origo nyitólapján a szokásos vasárnapi 239 ezer látogató helyett 364 ezer tűnt fel, a rovatoldalakon pedig 394 helyett 564 ezer, ami 52, illetve 48 százalékos növekedés. Az Index esetében ez még markánsabb, hiszen a címlapon 294 ezer helyett 472 ezer, a tartalmi oldalakon pedig 360 ezer helyett 562 ezer ember fordult meg, ami 60 illetve 56 százalékos különbség. A Magyar Televízió oldalán ugyan vasárnaponként csak 44 ezer ember fordult meg márciusban, s a két nagy szereplő eredményét meg sem tudta közelíteni, de itt a mostani 77 ezres eredmény 87 százalékos bővüléstt jelent. Összehasonlításképp az iWiW mindössze 1,2 százalékkal növelte vasárnapi látogatottságát, tehát a felhasználók vagy egyébként is ott tobzódnak vasárnaponként, vagy egyszerűen a felület nem alkalmas arra, hogy használható formában továbbítson információkat, ezért a választás estéjén az internetezők ezt nem használták. Lelassult az internet A megnövekedett terhelést jól bírták a nagy szájtok, csak kisebb lassulások jelentkeztek a nagyobb híroldalakon - derül ki a Medián webDIAG által a HWSW-nek küldött statisztikákból. Az elérési idők a szokásos ezredmásodperces értékekről időnként akár 5-10-15 másodpercre is nőttek. Az Indexen kevésbé, az Origo-n ez inkább jellemző volt. A Blog.hu viszont nem volt felkészülve a sokkra, este 7 és 11 óra között három alkalommal is hosszabb időre elérhetetlen volt a szolgáltató túlterheltség miatt, s ez után is érezhetően lassan működött. A pártok közül az LMP és a Jobbik oldala lassult be, de egyébként mindegyik talpon maradt. A www.valasztas.hu szintén bírta a gyűrődést, valószínűleg azért, mert az OVB volt a legutolsó hírforrás, ami eszébe jutott az internetezőknek. Rövid ideig a kereskedelmi tévék is küzdöttek a terheléssel, de a Hír TV-t leszámítva mindenkinek sikerült ezt kezelni. Az szinte egész április 11-én nehezen elérhető volt. Győzött az internet Akár tartalmilag, akár az információáramlás tekintetében, akár a forgalmi adatok alapján vizsgáljuk a 2010-es választási estét, egyértelműen látszik, hogy az internet a médiumok sorában már a frontvonalba tartozik. Ugyan a televíziók nézettségével még mindig nem mérhető egy súlycsoportban a web, de a már rendszeresen internetező 3-4 millió magyar jelentős része számára elsődleges információforrássá vált, amihez kiegészítő háttérinformáció, mondhatni illusztráció volt a televízió vasárnap este. Ha figyelembe vesszük, hogy az online médiumokat és csatornákat nem sújtják olyan szabályok, mint az elektronikus médiát, illetve azt, hogy a magasabban kvalifikált, fiatal, városi rétegek inkább az online felületen voltak jelen, akkor a küzdelem már nem is olyan egyenlőtlen. Az internet az idei választásokon legyőzte a tévét. Forrás: hwsw.hu